BLOG
A bokalánc melyik lábra való?

A bokalánc melyik lábra való?

A bokalánc melyik lábra való?

Kétféle irányban kereshetjük a választ erre a kérdésre. Az egyik az, hogy mit mondanak maguk a bokaláncokat viselő Hölgyek. A másik szempont pedig inkább egy globálisan kialakult szemlélet, mely tartogathat egyesek számára most egy-két újdonságot, tehát érdemes végig olvasni a cikkünket!

Sokféle indokkal találkoztunk a hölgyek megkérdezése során. Többségében azt adták a hölgyek indoklásul, hogy mivel jobb kezesek, így éppen ezért teszik a jobb bokájukra a bokaláncot. Ennek egyetlen egy nyomós oka volt, hogy így kényelmesebben tudja feltenni az ékszert! Olyan indokot is hallottuk egy hölgytől, hogy szimplán azért hordja a jobb bokáján, mert a balon van egy tetoválás, amely miatt nem kapna elég hangsúlyt rajta.

Mivel a nyár többségében a nyaralásról szól, a strandról, a Balaton parti napozásról, a tengerparti sétákról, így egyeseknek egyfajta szimbólumot jelent, a nyár, a napsütés, a vízpart szimbólumát. Egy lány elmondása az volt, hogy azért szereti viselni a bokaláncát, mert egy konkrét balatoni nyaralásra emlékezteti, melyre továbbra is szívesen emlékszik vissza. Másik hölgy interjúalanyunk pedig azt a választ adta, hogy szerinte vonzó a férfiak számára, igenis oda vonzza a férfiak tekintetét a bokájára, tehát kimondhatjuk nyíltan, hogy szexi dolog bokaláncot viselni. Látható tehát, hogy sok-sok érvet kaptunk, hogy melyik lábra való.

Azt érdemes megjegyezünk, hogy inkább nyáron viselik, mikor is a szoknya, meg a papucs a divat. Tehát jól látható végig a lábon. Amint beköszönt a rossz idő, és előkerül a zokni, a harisnya, akkor jobb, ha már nem viselünk bokaláncot szabad téren. Természetesen zárt térben, például ha egy fodrászatban dolgozol rövid szárú nadrágban, tökéletes kiegészítő lehet a bokalánc!

Mit jelent a bokalánc?

A bokaláncnak egészen sok jelentése van, szín és anyag szerint is. A régi időkben lánykérésre is használták, a vőlegény húzta fel a menyasszonya bokájára, mellyel a jegygyűrű szerepét előzte meg ezzel. Mára már ez teljesen kikopott a szokásokból.

Piros: Szerencsét hoz a piros színű lánc viselése a játékokban. Ha van esetleg sportoló gyermeked, meglepheted egy bokalánccal, hogy szerencsét hozzon neki a játék során!

Sárga: Az élénk szín vidámságot ad a viselőjének. Emiatt a tásasságiasságot szimbolizálja a sárga színű bokalánc.

Kék: A kék bokalánc a munkában való szerencsét és tehetséget szimbolizálja. Viselj bátran munkahelyeden kék bokaláncot, és egészen biztos, hogy lelkesítően hat rád minden nap.

Fehér bokalánc: A tisztaságot és az ártatlanságot szimbolizálja a fehér szín.

Mit jelent a bokalánc viselése a bal bokán?

A bal bokán viselt bokaláncot egykoron talizmánként használták. Mivel a földhöz közel volt az ékszer így úgy vélték távol tartja a földből jövő rossztól, a bajtól a viselőjét. Párkapcsolati szempontból is nagy jelentéssel bír a bal bokán viselt lánc, hiszen azt jelenti, hogy házas a viselője, vagy kapcsolatban él. Tehát, ha például az a célod, hogy partnert találj, akkor érdemes a jobb lábon hordani!

Mit jelent a bokalánc viselése a jobb bokán?

Ha valaki a jobb bokáján viseli a bokaláncot az azt jelenti, hogy egyedülálló, nincs kapcsolatban. Fontos megjegyezni, hogy az a házas vagy kapcsolatban lévő ember aki a jobb bokáján hordja a bokaláncot, az vágyik egy szeretőre, nyitott a házasságon kívüli kapcsolatra. Ha tehát elszánt szándékod, hogy most partnert találj, akkor a jobb bokán viseld!

.

Miért viselünk bokaláncot?

Egészen régre nyúlik vissza ennek az ékszertípusnak a viselése. Sumér sírok feltárásakor több mint 6500 éves bokaláncokat találtak a régészek, de arra utaló nyomokat, hogy melyik lábon viselték sajnos nem találtak.
Érdemes megemlítenem, hogy elég nagy hullámvölgyekbe keveredett az elmúlt évek során a bokalánc. Ha nem megyünk vissza időszámításunk előttre, vegyük alapul például a 90-es évek elejét, mikor is nagy teret hódított. Aztán egészen a 2010-ig nagy kedvence is volt minden hölgynek, ezt követő pár évben már nem volt nagy divat a bokalánc. Egészen 2015-2016-ig kellett aztán megint várni, hogy újra egyre több bokaláncot láthassunk a hölgyek bokáján. És azóta évről évre egyre több hölgy válassza ezt a divatos ékszert a nyári hónapokra. A bokalánc egy tipikus nyári ékszer, melyet szinte csak ebben az évszakban hordhatnak a nők, mivel feltétele, hogy a boka szabadon legyen a viselet során.

Hogyan kell viselni?

A viselés mikéntje már tényleg egyénfüggő. Valaki a passzosabb darabokat szereti, mely egészen hozzásimul a boka teljes kerületéhez. Mások pedig a lazább darabokat kedvelik, melyeket a lépésnél éreznek is, hogy lifegnek, vagy esetleg nemesacél anyagból készülteknél csörög is egy kicsit. Ne ijedjünk meg a méretektől, ezek már nagyobb átmérővel rendelkeznek, mint egy karkötő, hiszen egy lábfejen kell átbújtatni. Ha pedig kapcsos, akkor egyszerűbb módon tehetjük fel a bokára egy kapocs segítségével. A lelógó részeket pedig átbújtathatjuk az ékszeren párszor, vagy a hátsó részen lógni hagyhatjuk.

Viselhetjük mindkét bokán?

Természetesen igen, ez a te egyéni döntésed! Nagyon nagy indok kell rá, hogy mind a két bokán viselhessünk bokaláncot úgy, hogy jó is nézzen ki. Ilyen lehet például egy táncos fellépés, egy hastáncos fellépés, vagy egyéb népművészeti táncfajta, mely indokolja az ékszerek túlzott felvonultatását a testen. Például ha egy fesztiválra mész a nyáron, oda nagyszerű ötlet lehet mindkét bokán viselni bokaláncot.

Azonban fontos észben tartanod, hogy könnyen összezavarhatod a közeledő személyt a két lánccal, hiszen nem lesznek egyértelmű a szándékaid.

Barátság bokaláncnak is tökéletes!

Már ezrek csuklóján ott díszeleg a barátság karkötő, melyek az örök barátságot szimbolizálják, az összetartozást, a feltétel nélküli szeretet egymás felé. Nos, a bokalánccal is meg lehet ezt játszani, hiszen több olyan típusunk van nekünk is, melynél például csak a medál különbözik a másiktól. Ilyenek a türkiz köves bokaláncok, melyek közül mindenki megtalálhatja a legjobbat ami rá és a barátjára a legjellemzőbb.

Kategória:

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük