Hegyikristály karkötő - hatása

Mind a(z) 24 találat megjelenítve

Hegyikristály hatása

A hegyikristály szerte a világon megtalálható ásvány, melyet már az ókori görögök is előszeretettel használtak ékszereikhez. Korábban Svájcban volt nagy lelőhelye. Az ókori görögök azt hitték róla, hogy jég, melyet nem lehet semmilyen módon felolvasztani. Ők adták neki a krystallos nevet, ebből alakult ki a hegyikristály elnevezés. Az ókori rómaiak is ismerték, előszeretettel bányászták a hegyikristályt, melyet elsősőron ékszerekhez használtak fel, de készítettek belőle különféle faragványokat, műveket. Mivel a hegyikristály rendkívül nagy tisztaságú ásvány remekül használható az optikában, mikroszkópok gyártásában, prizmák készítéséhez. Fő lelőhelyi többek között az Alpok, Brazília és az USA.

hegyikristály hatása

Színe: átlátszó, előfordulhat benne zárvány.
Legfőbb hatásai: jótákony hatással van az elmére, segíti a gondolkodást. Segíti a méregtelenítést. A szabad energiát a kristály elnyeli, és szabályozni tudja annak áramlását.

Az ékszerek mellett használják még az akupunktúra területén is, melynél a tűk hegyét vonják be vele és így felerősítik annak hatását több százalékkal.
Nagy hatása van az egész testre. A legfontosabb megemlíteni, hogy ez az ásvány olyan tulajdonsággal rendelkezik, hogy már a baj bekövetkezte előtt segíti a sejteket a rendes fejlődésben, és megelőzi a rendellenesség bekövetkeztét. Spirituális hatása igencsak sokrétű; segít a meditáció során, spitituális vágagyinkat fokozza, annak ráhangolódását elősegíti, felerősíti.

A mestergyógyító ásványok közé soroljuk a hegyikristály ásványt, ennek köszönhetően bármely betegségre jótékony hatással van. Az immunrendszert élénkítő hatása van.

Érdekesség: A magyar királyi jogar is tartalmaz nagy mennyiségben hegyikristály ásványt, mégpedig a gömböt készítették ebből az ásványból és oroszlán mintákat véstek bele.