Horgony és anchor karkötő

Mind a(z) 8 találat megjelenítve

Horgony karkötő

A horgony szimbólum eredete

Szimbólumként a horgonyt a kereszténység kezdetei éveiben használták az emberek, de nem a vízen a hajókon, hanem a saját testükön viselték ékszerként, vagy akár tetoválásként is. Tehát léteztek és a mai napig megtalálhatóak a horgony motívumok nem csak a karkötőkön, hanem például cégek logójában is.
Nagyban hasonlították elődeink a kereszthez a horgonyt, ezzel jelölték meg az épületeket, házat, ezzel jelezvén, hogy biztonságosak. A horgony egy korai keresztény szimbólum tehét, mely reményt adott a gyülekezet számára, a hívek számára. Továbbá több országban használják a sírokon, temetkezési helyeken, sírtbálákon feliratként belegravírozva vagy kézzel vésve. Szent Kelemen szimbóluma is volt.

A bátorság és az erő jele

Gondoljunk csak Popeyre, ugye hogy neki is horgony volt a karján? Bizony ám, hogy az! Már az akkori mese rajzolók és kitűnően alkalmazták mint szimbólumot, hiszen a nagy erőt is jelképezi a horgony. Napjainkban hol is mutatkozik meg a bátorság és az erő? A hadseregnél, mint például amerikában. Szokássá vált az amerikai katonák között a horgony tetoválás, vagy ékszer viselése a bátorsági próba után, vagy az erő megfelelő kimutatása után.

A stabil élet jelképe

Igen, a horgony karkötő kitűnően jelképezi a stabil élethelyzetet, amibe az illető személy végre eljutott. Mindannyian hosszú utat járunk be az életünk során, ne higgyük azt, hogy mások nem esnek néha hibákba, nem kerülnek nehéz helyzetbe. De még mennyire hogy igen, hiszen ők is emberek! Ezért jó, ha megajándékozod Szerelmedet egy horgony karkötő egyik példányával mikor egy nagy próbatételen van túl, az élet próbáján. Egy olyan célt ért el, aminek kitűnő motívuma egy horgony karkötő.